Archive | prv RSS feed for this section

Meccs

Képzelt tévéközvetítés kommentátora: “Kiállítást kellene ítélni a játékvezetőnek mindkét oldalon. Meg is ítélné, de úgy látom a két szurkolótábor egymásnak ugrott a lelátókon. Nem bírnak magukkal. Nem bírnak a másikkal. Berohannak a pályára. Ütlegelni kezdik a bírót, a partjelzőket. A játékosokat is. A játékosok is egymást. Jobbra sodródnak, aztán balra. Megállnak középen; szétszélednek majd újrakezdik. A mérkőzés úgy tűnik végleg félbeszakadt. Az állás döntetlen. Nem tudom a vezérlőben hallanak-e még? Stúdió.” A műholdas kapcsolat helyreállításáig reklám. Ne menjenek sehova. Mindjárt folytatjuk.

Dew Setup Project

Eredetileg egy “upgrade” bejegyzés készült volna – a dolgok viszont a váltó beállításánál apróbb fordulatot vettek.
Alapvetően nem vártam világklasszis váltásteljesítményt egy kategóriájában belépő szintű kerékpártól – a kishíján kilencvenezer forintos vételára alapján viszont mindenképpen korrekt és zavarmentes működést vártam. Az Altus hátsóváltók sajnos csak abban azonosak az Alivio nevű márkatársukkal, hogy mindkettőnek “A” betűvel kezdődik a típus megnevezése. A kezdeti pontatlanságot így neki tudtam be – így utólag kénytelen vagyok megkövetni szegényt… Continue Reading →

“Az elveszett idő nyomában”

A múlt heti “események” némiképp átrendezték a hetirendem – a szélsőségesebb emberkék adtak munkát a fórumon is bőven -; a Kona Dew átalakítgatásával kapcsolatos beszámoló így ehét második felére csúszik. Most pedig tűnök tekerni.

No? Komment?

“Kedves emberek,
Véget ért a Homár egész világon egyedülálló kísérlete, amely azt volt hivatott igazolni, hogy a fórumozók képesek civilizált módon, fasisztoid szabályok nélkül egymással kommunikálni egy ún. blog keretein belül. Hatalmas tömegek megmozgatásával, közel másfél év alatt mintegy 214836 hozzászólással bebizonyítottuk, hogy az elõzõ mondat felvetése hosszú távon sajnos nem igaz.” – idézet a Homárról.

Pedig – többek között – ezen agyalok, hogy hogyan lehetne valami pofás, értelmes és működő kommentezési rendszert kialakítani a megújuló portálon. (A magánvéleményem honfitársaink szellemi érettségét illetően a lehető legrosszabb…) Worth a try?

Hogyaza

Azt megfigyeltétek magatokon, hogy csak akkor káromkodtok hangosan, ha van “közönsége”?

VB2006

Vég(r)e. Az utcán parkoló autók kerekeit most jóideig megint csak az arra jogosult kutyák hugyozzák körbe, nem tekergetik természetellenes helyzetbe a visszapillantó tükreiket és rádióantennáikat; nincs hányástócsa a színházlépcsőn és nem kapsz defektet bicajjal a sarkon földhözvágott sörösüvegektől sem. A kocsmákban (“vendéglátóipari egység”) ismét nyugalom és csend, lehet menni a Kedvessel kiülni kávézni, vacsorázni vagy csak lenni a teraszon. Európa csendes, újra csendes.

Szia dobozos

Tegnap vettem egy dobozos tejet és láss csodát: egy újabb kupakos megoldás, ezúttal a MiZo-tól (megérdemlik, hogy kiírjam a nevüket). Egy kattanás után sűrű meneten letekered a kupakot majd öntheted a poharadba a tejet. Vastag sugárban. Nem csöpög. Visszatekerni is könnyű. Csak fél évtized kellett, de itt van. Végre megérkezett. Számomra tényleg forradalmi.

“Brain Haemorrhage”

Eddig úgy hittem, a rák a legaljasabb kór. Tegnap éjjel változott árnyalatnyit módosult a véleményem. (A rák tényleg az egyik legrosszabb, de.) Egy agyvérzés, amely képes egy fizikai-szellemi egészségnek örvendő embert a pillanat törtrésze alatt elbutult, magatehetetlen ronccsá változtatni – azt hiszem legalább olyan kibaszott aljas betegség (mégha más aspektusban is), mint a rák. Így múlni el – nem méltó befejezése egy életnek. Halál, hol a te dicsőséged?

zene: Epic45 – Spires Against Summer Sky

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

33

“Találkozni kell Istennel
Meg akarok tőle kérdeni egyet-mást
Például azt hogy mi végre vagyunk
Mert hát felépítjük a házainkat
Felneveljük a gyerekeinket
Learatjuk a búzát
Háborúskodunk
Öljük egymást
Aztán mivégre
Meg hát az én életemről is
Ki akarom kérdeni
Az igazságot akarom megtudni.”

Fábri Zoltán: Fábián Bálint találkozása Istennel (1980); a főhős (Koncz Gábor) monológja.
Yonderboi: Splendid Isolation (2005); “Before You Snap” spoken words

Drops

Amikor az előző postban említett project után még szerda este fel kellett mennem Pestre visszafelé már fáradt voltam. Van egy bizonyos pont, mely után az agy már nem engedi álomba zuhanni a kimerült szervezetet és valami hallatlan tisztaságú anyagot termel; olyan mintha hallucinogén és antidepresszáns tökéletes elegye lenne. Este tíz óra után sikerült indulnom hazafelé. Aztán Budapest határától Székesfehérvárig vastagon szakadt az eső az autópályán.

K-Pax
Száztízre állítottam a tempomatot, betoltam a K-Pax filmzenéjét a lejátszóba és hazáig csak a szélvédőn szétpattanó vízcseppeket bámultam, amit monoton egyhangúsággal tereltek jobbra-balra az ablaktörlő lapátjai. Szólt a zene, pergett a fejemben a film – csodálatos hazaút volt. Hétvégén megnézzük a filmet, nektek pedig itt van Edward Shearmur szerzeménye a soundtrack legelejéről.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.