Monsters (2010)

2011. May 30. ~ egy hozzászólás

Tavaly nyáron még ment a hype, hogy milyen érdekes low-budget inváziós mozi készül, no meg hogy kiköpött Cthulhu a címszereplő idegen faj. Az október végén bemutatott film pénzügyi szempontból épp hogy “nullásliszt”: 2010. december elejéig alig hozott 200.000 dollárt a készítők konyhájára – ennyiből csinálták ugyanis a filmet.

Monsters - Whitney Able

"Sam"

A sztoriról csak dióhéjban annyit, hogy egy idegen életformákat kutató (és sikerrel járó) NASA expedíció visszatérésekor lezuhan valahol Mexikóban. A fedélzeten utazó lények pedig hamarosan feltűnnek a környéken, mire az amcsi kormány fertőzött zónaként kezeli a fél országot. Eddig semmi különös, erős District 9 utánérzéssel ki is hagyhatnánk az egészet. Pedig nagyot hibázunk, ha ezt tesszük.

A film kezdete a vég, furcsa keretbe foglalva az egészet. Lassú, nyomasztó képekkel terhes másfél órára készüljön, aki nekiül – és ne várjon se akciót, se az arcunkba robbanó szörnyeket. A feszültséget ugyanis nem ezekkel az eszközökkel kelti és tartja fönn Gareth Edwards rendező – hanem valami egészen mással. Olyan szörnyes mozit készített, ahol a lények csak mellékszereplőkként súlypontozzák a két főszereplő apránként felsejlő történetét, valamint a köztük alakulgató kapcsolatot. Végig feszültségtől terhes film ez, amely egy pillanatig sem kecsegtet egy esetleges hepienddel.

Monsters movie actors Whitney Able and Scoot McNairy by Austin Hargrave

Austin Hargrave fotója a két főszereplőről

Whitney Able a filmbeli Sam szerepében kiválóan alakítja a médiacézár enervált lányát, aki talán még életében nem dolgozott. Hihetetlen sápadt, de mégis izgató jelenség. Az a fajta csaj, aki bár sem öltözéke, sem viselkedése nem kihívó, mégis vonzza a tekintetet. Az ő apjának melózik Scoot McNairy (“Andrew”), aki pedig hitelesen hozza a nagy sztorira és címlapra ácsingózó fotóriporter szerepét.

Nálam mindenképp megér hetes pontot a tízből.

Alapvetés

2011. May 29. ~ még nincs hozzászólás

Akik terrabájtnak (vagy még jobb: TerraByte-nak) írják a tárolókapacitás mértékegységét, azoktól nem vásárolok semmiféle hardvert.

Senna

2011. May 17. ~ 2 hozzászólás

Ennyire rég lett volna 1994. május elseje? 17 évet kellett várni, hogy Asif Kapadia rendezésében elkészüljön végre egy alapos és minden tekintetben méltó módon összerakott dokumentumfilm a Forma-1 világának valaha volt egyik – ha nem “a” – legnagyobb alakjáról.

Senna

Kötelező nem csak az olyan fanatikusoknak, mint jómagam – gyakorlatilag a ’94-es szezon zárása óta nem nézek folyamatában Forma-1 versenyt – de jó szívvel ajánlom azoknak is, akik életében és a versenypályákon mutatott személyisége miatt ellenszenvvel viseltettek iránta. Én a héten “repetázok” és megnézem még egyszer.

Végül kerüljön be ide is a legendás “fehérzoknis” videó, ahogy éppen a Honda NSX szuperautónak keni:

YouTube Preview Image

“NADA PODE ME SEPARAR DO AMOR DE DEUS.”

Where am I?

You are currently viewing the archives for May, 2011 at Zorganisation.